Raidjelentések
+2
Toxin
Solorien
6 posters
1 / 1 oldal
Raidjelentések
Első Karazhan, első raid élményeim.
Sajnos elég nehezen tudtuk összeszedni az embereket az első raidelésre. Összesen 6an voltunk:
Aquir, Trenissa, Avril, Nightrugó, Sike és jómagam Solorien karakteremmel.
A kezdeti nehézségek után végre bejutottunk az instába. Engem elvarázsolt az insta, bár sokat nem láttam belőle Hát igen, ilyen a healerek élete Három Bosst öltünk le sikeresen, az első (sosem tudom normálisan leírni a nevét, szóval nem is próbálom) nem dobott semmit, de nem csüggedtünk, megindultunk Moroes felé. Na ő tele volt lilával, öltözködött is a kis csapat. Ezután irány a színház event, ahol a Piroska és a Farkast játszották, na mi jól elláttuk az ordas baját, ő pedig epic esővel jutalmazott bennünket.
A tanulságok:
Aquir imba tank lesz, csak figyeljen egy kicsit a healerek manájára
A rugók ha kevesebbet császkálnak és figyelnek az aggrójukra, megint nagyon imbák lesznek (kiemelném Avrilt, akinek a játéka különösen tetszett, ésszerűen harcolt, kötözte magát, tényleg le a kalappal).
Trenissa nagyot alakított, healelt ha nem bírtam egyedül, DPSelt ha a többieknek kellett segítség. Egész hamar tudott alkalmazkodni az új helyzetekhez, szerintem ő gyerekkorában nem csörgőkkel hanem totemekkel játszott
Solorien: hmm magamról nem is tudom mit kellene írnom, hisz nyílvánvaló, hogy tökéletes játékos és imba healer vagyok.
Összesítés: Karazhan 3 first boss killje a miénk! Mindenkinek gratulálok, előre alli

Solorien- Hozzászólások száma : 69
Age : 41
Location : Debrecen, Hungary
Registration date : 2007. Dec. 27.
Re: Raidjelentések
Grat Solorien, szép kis összefoglaló!
Nagyon sajnálom, hogy nincs még jónáhány ilyen player a szerverünkön, mint Te. Rögvest véget érne az állandó fortyogásom a sok noob-bal szemben (legalábbis csökkene).
Mindent a profikért, keep on playin' !

Köszi Karesz, de még a végén elszégyellem magam Sokan vannak ezen a szerveren, akik úgy játszanának mint én, max kisebb a szájuk
A core csere után ismét voltunk Karában, nos azt kell mondanom, nem nőttünk fel az új Core-hoz még... egyelőre heroicozás és gearelődés project van. Előre alli, előre Legion of Naaru
A core csere után ismét voltunk Karában, nos azt kell mondanom, nem nőttünk fel az új Core-hoz még... egyelőre heroicozás és gearelődés project van. Előre alli, előre Legion of Naaru
Solorien- Hozzászólások száma : 69
Age : 41
Location : Debrecen, Hungary
Registration date : 2007. Dec. 27.
Re: Raidjelentések
Sziasztok!
Új vagyok még itt még accom sincs de majd ma v holnap lesz és indul a lvlezés ha kell helaer tank vagy dps szoljatok mind3 jártas vagyok
és bőven van tapasztalatom High-end raiding terén (full kharazan, gruuls lair még bossok serpetsrhine cavernbol és tempest keepbol ezentul magtheridont is ismerem személyesen ) csak mondjátok mi legyek és megyek raidelni veletek szívesen persze kéne azért help is néha

Szegcs- Hozzászólások száma : 2
Registration date : 2008. Jan. 18.
Re: Raidjelentések
Szia!
Keresd meg a játékban Aquir-t, Trenissát vagy írj nekem (valamelyik karakteremnek ). Ha elsősorban instázni szeretnél, nálunk a helyed, megbeszéljük mire lesz szükség
Keresd meg a játékban Aquir-t, Trenissát vagy írj nekem (valamelyik karakteremnek ). Ha elsősorban instázni szeretnél, nálunk a helyed, megbeszéljük mire lesz szükség
Solorien- Hozzászólások száma : 69
Age : 41
Location : Debrecen, Hungary
Registration date : 2007. Dec. 27.
Re: Raidjelentések
Jelenleg 64-es vagyok, paladin(ally), szívesen mennék én is majd veletek Raidelni, instázni!
mysy- Hozzászólások száma : 69
Location : Stormwind City
Registration date : 2008. Jan. 15.
Re: Raidjelentések
Szia!
A klán a paladinokra mint healerekre tekint (én is a palámmal fogok healelni). Amennyiben felvállalnád ezt a szerepet, te is szívesen látott vagy a klánban
A klán a paladinokra mint healerekre tekint (én is a palámmal fogok healelni). Amennyiben felvállalnád ezt a szerepet, te is szívesen látott vagy a klánban
Solorien- Hozzászólások száma : 69
Age : 41
Location : Debrecen, Hungary
Registration date : 2007. Dec. 27.
Re: Raidjelentések
Tudom! Paladin az healer(healbot ), kis tapasztalatom van már benne!
mysy- Hozzászólások száma : 69
Location : Stormwind City
Registration date : 2008. Jan. 15.
Re: Raidjelentések
Mondjuk a prot pala sem rossz szvsz, de sztem a retardin még mindig felejtős... hiába kaptak nem kis buffot.
Janina- Hozzászólások száma : 25
Age : 39
Registration date : 2008. Jan. 18.
Re: Raidjelentések
retripala PVP-re jó(na meg fejlödni 70ig ), tanknak viszont prot ágon jó, de azt nem ismerem.
mysy- Hozzászólások száma : 69
Location : Stormwind City
Registration date : 2008. Jan. 15.
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|